Hogyan szólítsuk meg egy a velünk egykorú, fiatalabb vagy idősebb ügyfelet, kollégát? A tegezés korában előnyt szerezhetünk, ha egyetlen szóval érzékeltetni tudjuk a viszonyt beszélgetőtársunkkal. 

Magyarországon a 90-es évek elejétől egyre inkább a tegeződés terjedt el a munkahelyeken, éttermekben és üzletekben. Ez a legtöbb esetben hallgatólagos megegyezés alapján alakult így, de lehet szabály is: az IKEA áruházban például már a feliratok és az eladók is tegeznek minket kortól és nemtől függetlenül.

A divat ellenére egy állásinterjún vagy tárgyaláson könnyen elveszthetjük partnerünk bizalmát, ha engedély nélkül tegeződni kezdünk. Ne igazodjunk a trendhez, magázzuk a nálunk fiatalabbat is, ugyanis a társadalomban betöltött szerep szerinti megszólítás és ennek megfelelően a magázás az, amely életünk nagy részében elvárt. A tegezést csak akkor kezdeményezzük, ha erre valamilyen közös ügy vagy alkalom feljogosít minket. Hosszabb projekt közben a tegeződés megkönnyítheti a kommunikációt – és így a munkát is.

A tegezés szabályai

Természetesen ennek a formulának is megvannak a szabályai, különben megsérthetjük vele a másik felet. A tegezést azonos neműek között mindig az idősebb kezdeményezheti és ezt nem szabad visszautasítani. Persze előfordul, hogy az új helyzetet nehezen szokjuk meg, ha jelentős a korkülönbség, vagy a felettesünk ajánlja fel. Ilyenkor a megszólítással tehetjük tiszteletteljessé a feszült helyzetet, tehát ne kezdjük el becézni az idősebbet és ne „hellóval”, vagy „csával” köszönjünk neki, hanem inkább így: „Szervusz Gábor!”. Az eltérő nemek között kor és rangkülönbségtől függetlenül mindig a nő ajánlhatja fel a tegezést.

A legrosszabb megoldás a féloldalas tegeződés-magázódás (csendőrpertu), vagyis az a helyzet, amikor az egyik fél tegez, a másik pedig magázva reagál erre. A kellemetlen szituáció általában alá-fölérendeltségi viszony miatt alakul ki, vezetőként ezért ügyelni kell arra, hogy ne hozzuk ilyen helyzetbe az alkalmazottainkat, mert megalázó.

Maga vagy Ön?

Magázó viszonyban hiába próbálunk tisztelettudóan viselkedni, ha nem használjuk a megfelelő formulát. A nyelvünk különbséget tesz az „Ön” és a „maga” megszólítás között. Az ön a távolságtartó, tiszteletteljes, hivatalos, a maga a közelebb engedés, egyes esetekben a lekezelés szava. (Az egyetemi professzor például magázza a hallgatókat, azok viszont önözik a professzort.) Mivel szóban mindkét forma sokszor idegenül hangzik, szólítsuk a partnerünket a beosztásának megfelelően: igazgató úr vagy asszony, ha nem tudjuk az illető rangját, akkor a megszólítás családnév + úr/asszony. (Szabó úr is szeret biciklizni? Meddig küldhetem az anyagot, igazgató asszony?)

Úr, úrhölgy, kisasszony 
Az „úr” és az „asszony” megszólítás elméletileg párt alkot a magyarban, de előfordulhat, hogy az „asszonyt” sértőnek érezi egy hajadon. Erre a problémára az ezredfordulón elterjedt „úrhölgy” kínált volna megoldást, de ez a formula túlságosan mesterkéltnek tűnik.

A „kisasszony” használata viszont csak személyes találkozáskor történhet, elsősorban ismeretlen, fiatal nő megszólításaként. Csak azért, mert az üzletfelünk a lánykori nevét használja, még ne szólítsuk őt kisasszonynak. Ha egy hölgy a férj nevén mutatkozna be, érdemes azonnal tisztázni, a továbbiakban hogyan szólíthatjuk.

Érdekes tény, hogy nők esetében a keresztnév+asszony megszólítás nagy tiszteletet fejez ki, míg a férfiaknál a keresztnév + úr egyfajta leereszkedés. Tehát helyesen: igazgató úr, professzor asszony, Kovács úr, Dalma asszony. Megszokott - és teljes mértékben elfogadható - a szakma szerinti megszólítás is, tehát ügyvéd úr, doktor úr.